A szórakoztatás és a bulizás alapja valahol az első diszkók környékén kezdődik, hiszen ilyenkor találkozik a fiatal először alkohollal, hangos zenével, és más, hasonló ingerekkel. Lipóczy Csabival beszélgettünk a magyar diszkó-szcéna egyik legfelkapottabb formációjáról, a KatapultDJ-ről, alkoholról, a kezdetekről és a siker titkáról.

Andorral (Bozoky Andor, a KatapultDJ másik tagja – szerk.) gyerekkori barátok vagyunk. Egy házban születtünk, együtt nőttünk fel, egy iskolába jártunk, és együtt is döntöttük el, hogy azt fogjuk csinálni, amihez értünk: ez pedig az alkoholizmus. Ha komolyabban kell belemenni, akkor tök egyszerű – mi mindig is kreatívak voltunk. 1999-től 2004-ig televíziós műsort is csináltunk, ami magazin jelleggel futott, 2000–2001-ben kezdtünk el rádiózni. Mindig az volt az első, hogy szórakoztassunk. Tehát a rádió király táptalaja volt az elindulásunknak, így folyamatában alakult ki a mi utunk. Először a rádióban diszkóztunk, aztán rendes diszkók, kisterem, nagyobb terem. Játszottunk technót is, bármit is csináltunk, ezeknek mindig az alapja a szórakoztatás volt.

Interjú a Katapult DJ-el

Kezdetben mik voltak a nehézségek?

Az, hogy gyerekek voltunk. Nem tudtuk, miként juttassuk érvényre az elképzeléseinket és hogyan álljuk majd meg a helyünket. Abban az időben, a 2000-es évek gyerekeként más volt, YouTube, Facebook híján más módszerekhez kellett folyamodni. Mi még bakelitről kellett, hogy játszunk, ami mai fejjel nézve már borzalmasnak tűnik. Egy darab bakelit 5000 forintba került, egy darab Johnny Walker pedig 10 000-be. Önmagában a dilemma is egy horror, hogy veszel egy liter italt, vagy veszel két új zenét. Ha kétórás szettet játszottál, akkor első nekifutásból kellett 60 korong, tehát 300 000 forint kellett egy sima kezdéshez. Nem volt egyszerű.

Kik voltak azok, akiktől az elején a legtöbbet tanultátok?

Nekünk nagyon nagy szerencsénk volt e tekintetben. A főnökeink Bács-Kiskun legnagyobb diszkóját csinálták, olyan nevekkel zenéltünk, mint Axwell. Persze jót és rosszat is tanultunk. Csak és kizárólag azt emelném ki, aki a legeslegtöbbet segített, Bárány Attilát. Az idősebbek közül majdnem mindenki önző, magával van elfoglalva, nem törődik semmivel, palotákat, házakat húznak fel, a feltörekvő generációt pedig vagy leszarják, vagy nyakon tapossák. Ez alól ő egy óriási kivétel, minden kérdésünkre válaszolt. A másik, akitől nem direktben tanultunk, az pedig a Budai volt. Őt az újabb generációk annyira már nem ismerik. Külföldiek közül szintén mázlink volt, Tiestóval háromszor is találkozhattunk úgy, hogy ott állhattunk mellette. Illetve, aki még nagyon megmaradt, az DJ Rush, ő brutális volt. Már említettem, hogy technóztunk, tőlük nagyon sokat lehetett tanulni, közülük is kiemelkedő Ali, aki mostanában Dubfire néven fut.

Még visszatérve, Budainak megvan azért a maga kultusza szerintem.

Igen, ennek mondjuk örülök, de azóta újabb irányok lettek, amiket személyesen én is imádok. Kevésbé vagyunk keretek közé szorítva, az egész talán 2010 körül változott meg, a Swedish House Mafia volt ennek az egyik alapköve.

Mennyivel nehezebb mondjuk egy háromfős crew esetében megállni a helyeteket, ti hogyan tudtátok elosztani a munkát?

Ez egyszerű, mert az élet úgy hozta, hogy az elején Andorral együtt diszkóztunk, aztán azóta ez változott, így jobban is tudunk érvényesülni. Azóta Andor kifejezetten a DJ, ő figyeli a közönség ezen fajta igényeit, én pedig MC-zek, viszont így van nekem minden másra idő. Én kezelem a füstágyút, dobálom a labdát, ilyenek. Mivel gyerekkorunk óta ismerjük egymást, tisztában vagyunk azzal, ki hány liter pia után hol áll. Mikor tudom, hogy Andor kiütötte magát, akkor nyilván nem fog rám annyira figyelni, meg magára sem. Ilyenkor be kell hajtogatni a kocsiba, és akkor abban a koporsóban hazavisszük. A lány pedig a produkcióban attól függ, hogy aznap melyik van velünk. Most már az ötödik generációnál tartunk, jelenleg nincsen kifejezetten egy adott hype-girlünk. A lányoknak is millió feladata van, de ezt az ember élőben látja a legjobban.

Talán ti savaztátok a legtöbbet ezeket a kifejezetten „egypendrive-os” DJ-ket. Mennyire tartjátok fontosnak, hogy ezek után elrugaszkodjatok a hazai szcénától?

Én inkább úgy mondom, hogy szeretünk meglepőek lenni. Oké, hogy rengeteg külföldi show-elem van a műsorunkban, na de hát a CO2 fújást is valahol fel kellett találni, a tortadobálás is köztudottan a ’70-es rock és metál koncerteken terjedt el. Ezek lényegében „mindig is léteztek”, nekünk pedig az a dolgunk, hogy megcsináljuk a bulit. A mai fiataloknak sokkal magasabb az ingerküszöbe, ki van tágulva az agyuk, sokkal nyitottabbak a világra, és több impulzus kell nekik, hogy megmenjenek, szóval mi mást tudunk tenni, mint felrobbantani a helyszínt.

Zavar, ha felismernek az utcán titeket?

Nem. Én ugyanaz vagyok a színpadon, mint a magánéletben is. Maximum annyi, hogy a színpadon a rosszabbik énemet engedem felszínre. De mindenkiben megvan ez az őrjöngő őrült, aki mindenkit megver, ha nem bulizik. De a magánéletben is ugyanilyen közvetlen arcokkal találkoznátok. Rengeteg DJ-t láttunk, akit megválasztottunk az év DJ-jének és kicsit nagyképűbb lett tőle. Nem lentről jövünk, nem fentről, mi pont középről indultunk. Tudod, a rapperek szoktak erre hivatkozni, hogy a gettóból jöttek, meg vannak azok a diszkósok, akiknek apuci megcsinálta a karrierjét. Mi pont a közepe vagyunk ennek szerintem. Istennek hála, hogy azzal tudunk foglalkozni, amit szeretünk. Annak élünk, amit szeretünk, pusztítjuk az alkoholt, hiszen az a legnagyobb ellenség. Na ez a vicc része. Én imádom, sőt, szeretek beszélgetni a fiatalokkal, ha odajönnek, hogy ők hogyan élték meg a bulit, vagy mit változtassunk, mert ez a fajta feedback a legegyenesebb. Ha nincs kapcsolatunk, meg elzárkózunk, nem tudunk fejlődni. Pont valamelyik héten néztük, hogy a Tommorrowlanden Dimitri Vegas felvett egy maszkot, és bement bulizni a tömegbe. Hát hogyne, a közönség élménye a legfontosabb.

Mi végignéztük, ahogy a Bárány csomó embert felhozott, több mint a feléből már csak az arca maradt meg, fellépés és teljesítmény, az nulla. Mi tizenhetedik éve vagyunk a szakmában, megjártuk az alját is, a tetejét is. Azt tudom mondani, amit az ilyen Táncdalfesztiválon a Zalatnay vagy a Neoton mondott: ahol kettő asztalt összetolnak, ott már megcsináljuk a bulit.

A második szabály, ezt nagyapám mondta, aki a Moképnál dolgozott (korábbi mozgókép-forgalmazási vállalat): „Kisfiam, kettő embernek is levetítjük azt a filmet, amit előtte 1500-nak.” Ezekkel fontos tisztában lenni.

Vannak a Katapulttal kapcsolatos gyakori/idegesítő kérdések?

Hát idegesítő kifejezetten nincs, inkább az ilyenek, mint a „Tényleg barátok vagytok Andorral?”. Volt ez a Majka-Curtises balhé, nálunk is van egy harmadik barát, aki sajnos közénk állt, ez az alkohol. De szerencsére minket ez nem szétszakít, inkább összetart. Van a színpadon a Bozóky, a Lipóczy meg az alkohol. És ez így van rendjén.